Beszámolók‎ > ‎

Túra a Velencei-hegységben


2010.11.13.

Ha hegyekről, hegységről beszél az ember, mindenkinek Mátra meg Bükk jut ebben a sorrendben az eszébe. Azonban vannak emberek, akik az újságot a végéről kezdik el olvasni...

Reggel 8-kor csodás napsütésben 7 építős felszállt a buszra, és irány Pákozd. Egy óra az út, leszállás után az első hogy felfedezzük a falut. Mármint a kocsmáját. Mik vannak a falon, milyen emberek vannak bent, és milyen sört csapolnak...fontos információk ezek kérem, nem lehet figyelmen kívül hagyni. :-)

A kötelező szertartások után nekiindultunk a hegységnek. Szépen enyhén felfelé mendegéltünk, pár kilométer után megtaláltuk az ingóköveket melyekről híres a hegység. Nagy gránitok alól kikoptak az évezredek során a puhább kőzetek, és olyan "mintha direkt így rakták volna őket" stílusban otthagyta volna őket egy szórakozott óriás. A legérdekesebb a Kocka névvel illetett darab. Pontosan egy élére állított kocka formája van, és nem akart eldőlni. Pedig tologattuk, rámásztunk, semmi. Megbízható kocka.

Egy papa-mama-gyerekek csoporttal együtt nézegettük az ingóköveket. Azt hiszem ennyi elég a túra nehézségének jellemzésére. Egy ötven méteres szakaszon kellett csak a kezünket használni. Talán ezért is hirtelen a Velencei-hegység a kedvencemmé lépett elő. Nem kell kitörnie az embernek a nyakát ha a hegytetőre néz, átlátható az egész, lent fénylik a tó, a növényzet is barátságos. Csipkebogyó mindenütt amerre a szem ellát.


Szépen fogyogattak a kilométerek, völgybe le, hegyre fel, nincs meg a barlang. Fényes nappal elmentünk mellette. Egy patakvölgyben viszont végigmentünk, egész a forrásig. Közben hatalmas sziklazátonyokat fényképeztünk. Forrásnál megpihentünk, és egyszer csak a Magyar Pudlikutya-tenyésztők Országos Egyesülete megjelent, kábé harminc pudlival meg egy kutyával. (vizsla) Ilyen csak a mesében van...

Továbbmentünk Nadap felé, útközben a Meleg-hegyre fel sem próbáltunk menni. Na nem azért mert Kilimanjáró méretű, hanem mert hiába van kilátótorony, be van antennázva. Elértük Nadapot. A nevét már nagyon ismertem, végre tudom társítani valamihez. Természetesen lakott hely lévén itt is megismerkedtünk a helyi ízekkel.

A pihenés után megnéztük a földmérők mekkáját, a szintezési ősjegyet. Fél milliméterre pontosan (vagy csak azt hiszik:) - elszinteztek eddig egy trieszti vízmércétől -mi mástól- aztán rájöttek az örök igazságra: "Eppur si muove" mármint a hegység, meg a pont. Erre csináltak egy másik pontot szocreál stílusban. Ők tudják...




A kötelező fényképek után felsétáltunk a Bence-hegyre, ahonnan csodás kilátás nyílt a tóra. Itt szintén jól kinézelődtük magunkat, majd a hegyről lefelé a következő célunk az állomás volt. Átvágtunk egy vadrózsás telken -szép lassan-, és innen köves úton haladtunk Velencén keresztül. A nap éppen akkor nyugodott le, amikor a tó tengelyénél jártunk. Gyönyörű volt. Elértük az állomást, utoljára még lekaptuk a kivilágított hegységet, és irány a főváros.

Csabi


Comments