Beszámolók‎ > ‎

Évzáró túra


2009.11.15.

Az eddigi legkisebb létszámmal vágtunk neki az idei ötödik általunk szervezett gyalogtúrának. A terv a Börzsöny legmagasabb pontjának, a Csóványosnak a meghódítása volt.

Kismarosról Királyrétig az utat az 1893-ban létesített kisnyomtávú vasúttal tettük meg. Akkoriban a fa szállítás megkönnyítése céljából építtette Gróf Franken-Siersttorpff János, porosz születésű földbirtokos.


A királyréti erdei vasút

Királyréten remek, napsütéses idő fogadott minket. A kb. 8 km-es utunkat a 700 méterrel magasabban fekvő Csóványos felé a kék négyzeten kezdtük meg. Először a horgásztavat, majd a Bajdázói-tavat érintettük. A tótól nem messze található egy külszíni kőfejtő és a tavakat tápláló Petőfi-forrás.

Időközben áttértünk a kék kör jelzésre és az emelkedő jó részét leküzdöttük az Égés-tetőig (827 m), ahol már a napsütés ködre váltott. Út közben több foltos szalamandrát is láttunk, mely hazánkban is védett faj. Közeledve a csúcshoz egyre sziklásabbra váltott a terep, mely a 18-19 millió évvel ezelőtti vulkántevékenység terméke. Itt már több hófoltot is láthattunk.


Foltos szalamandra

Felérkeztünk a 938 m magas hegycsúcsra, ahol egy geodéziai torony áll, mely kilátóként is szolgál a turistáknak. Még mindig felhőben voltunk, de reménykedtünk, hogy a torony tetejéről azért lesz némi kilátás. Mire felértünk már kezdett néhol előbukkanni a táj, de a hideg és az erős szél miatt nem maradtunk túl sokáig, egy videót viszont készítettünk.

Leszállt a köd

Lefelé a kék jelzésen jutottunk el a Foltán keresztig egyre tisztább időben. Innen ismét a kék négyzet jelzésen folytattuk utunkat és jutottunk le egészen a Spartacus kulcsosházig, mely a Szén-patak völgyében fekszik. Királyrétig aszfalt úton haladtunk, de még mielőtt visszaértünk volna a kiinduló pontunkra, megnéztünk egy, a XVIII. században használt vasércbánya táróját. Szerencsére fel voltunk szerelkezve elemlámpával, így végig tudtuk járni az egykori bányajáratot.

A vasércbányában

A túra során 17 km-t tettünk meg 800 m szintemelkedéssel. A következő szervezett túra tavasszal várható, a Peti által készített képeket itt tudjátok elérni.



Comments